Építőipari szolgáltatások
1. A tervező kiválasztásáról
A döntés meghozatala után talán a legfontosabb a nekünk megfelelő tervező kiválasztása. Családunk leendő házának, lakásának, azaz majdani otthonunknak megtervezése alapvetően bizalmi feladat. Olyan tervezőt kell találnunk, aki a mi elképzeléseinket a lakás milyenségéről össze tudja egyeztetni a jogszabályok alkotta keretekkel, mindeközben figyelembe véve az anyagi korlátokat és az építészeti szakmai szabályokat is. Ez egy hosszú folyamat, amelyben a (lelkiismeretes) tervezőnek részletesen meg kell ismerkednie a családunkkal és az életvitelünkkel, ahhoz, hogy nekünk szóló házat tudjon tervezni – ránk tudja szabni majdani életterünket. Ezen bizalmas viszony indokán célszerű a családon, rokonságon belül keresni először a tervezőt. A tervező keresésében segítséget nyújthatnak a nagyközönségnek szóló különböző építészeti lapok, folyóiratok, amelyek rendszeresen közölnek megépült épületekről ismertetőket. Ezeket átnézve nekünk tetsző stílusú tervezőt találhatunk. A Magyar Építész Kamara által kiadott országos tervezői névjegyzékben is kereshetünk tervezőt, például azon az alapon, hogy az illető közel lakik. Ha találtunk olyan személyt, aki első megítélésünk szerint megfelelő lehet, feltétlenül tájékozódjunk a tervezői jogosultságáról az előbb említett tervezői névjegyzék segítségével, amelyet a Kamaránál vagy a helyi polgármesteri hivatal építésügyi hatósági irodájánál fellelhetünk.